Az ember előbb csupán megfestette, vagy kőbe rajzolta a számára érthető világot, s csak nagy sokára jutott el odáig, hogy az arról alkotott valós képet és absztrakt gondolatokat rögzítse. A beszéd, majd az írásjelek megjelenése a múló gondolatok megörökítését, a tudás felhalmozását és átadását tették lehetővé.
Mintegy 4000 évvel ezelőtt Egyiptomban és Ázsiában (Memphis, Suza, Babilon, Jeruzsálem) már tudunk könyvtárakról, ahol cserepekre, pergamenre, papiruszra, később viasztáblákra rótták, írták le a kor bölcsei gondolataikat.
Ki ne hallott volna a 200.0000 tekercses pergamoni, vagy a 700.000 tekercses alexandriai könyvtárról? Alapított könyvtárat Julius és Augustus Caesar Rómában, Nagy Konstantin Bizáncban, létesítettek könyvtárat a Vatikánban, s zárhatjuk ezt a sort a mi Mátyás királyunk könyvtárával, a Corvinával. Az Ókorban már magánkönyvtárak is megjelentek, a Középkorban pedig a kolostorok, majd az egyetemek mellett jöttek létre a bibliothékák.
Az egyetemi könyvtárak létrejöttével a könyvtár funkciója is megváltozott. A tudás - ezáltal a hatalom - birtoklása, megtartása helyett, a tudás átadásának (tanárok) és megszerzésének (diákok) eszközévé vált.
Nem véletlen, hogy a Bányászati Tanintézet 1735-ös alapításakor megfogalmazott Instrukció Pro Sexto fejezete is kitér az olvasás fontosságára:
"A scholarok a szakmai tudásuk erős fundamentumát a bányászati könyvek teljes figyelmességgel történő szorgalmas tanulmányozás révén rakhatják le; ezért a főbányahivatali igazgató gondoskodjék arról, hogy a bányaiskola részére ajánlott, kifejezetten idevágó tudományokkal foglalkozó authorok... műveit kincstári költségen szerezzék be...; ezeket a könyveket a bányaiskolai tanulók a tanórákon kívül kötelesek magok között fölolvasni, ezekből hasznot és tudást meríteni..."
Mondják: a könyveknek megvan a maguk sorsa. Hitem szerint a könyvtáraknak, sőt a könyvtárosoknak is. Különbözőek, de magasztos sorsok!
A selmeci Akadémia jogutódjainak, a Miskolci Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem könyvtárainak is ez a történelmileg nehéz, de szép sors jutott. A csaknem három évszázad a kutatás és oktatás szolgálatában telt el, megőrizve az első írásos szakkönyveket, eljutva a CD/DVD-k és virtuális könyvtárak világáig. Az persze kortól, lelkülettől, hangulattól, céltól is függ, hogy mikor van szükségünk utóbbiakra, s mikor kívánunk elvonulni a jellegzetes illatú olvasószobák félhomályába, egy-egy sokévszázados kötettel ismerkedni. A fontos az, hogy olvassunk, mert a könyvet ma sem pótolhatja semmi más.
Mit is ajánlhatnék e jeles évfordulón, a harmadik évezred elején?
Könyvtáraink méltón feleltek meg a múltban, s a jelenben a kihívásoknak. Egy korszerű Egyetemnek és Könyvtárának ma sem lehet más a feladata, mint tudni, elhinni és eszerint cselekedni:
|
"Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll." (Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban) |